2011. évi társzervek közleményei

2011. október 18.

A KNOÉ és az FRDESZ közös közleménye

Az FRDESZ elnöke Kónya Péter és a KNOÉ elnöke Kuti László a mai napon megbeszélést folytatott a T4663-as számon benyújtott törvényjavaslatban foglaltakról. Megállapodtak abban, hogy célszerűségi okokból az FRDESZ-nél jelentkezett korkedvezményes nyugdíjasok képviseletét is a KNOÉ, mint jogi személy fogja ellátni, amennyiben az érintettek tagsági viszonyt létesítenek a KNOÉ-ban. Az FRDESZ átadja a hozzá jelentkezett korkedvezményes nyugdíjasok adatait. A KNOÉ pedig vállalja, hogy tagjai nevében a szükséges beadványokat elkészíti és a jogi eljárás során az érintetteket képviseli. Erről a megállapodásról közös levélben tájékoztatja a két szervezet az érintett tagokat.

A fentieken túl a két szervezet vezetője megegyezett abban is, hogy az FRDESZ és a KNOÉ a jövőben is együttműködik.

A KNOÉ és az FRDESZ vezetősége

_____Vissza az oldal elejére_____

Kedves Barátaim, Ismerőseim,
Tisztelt újpesti Civilek, Civil szervezetek!

2011. augusztus 10.

Egyesületünk szervezésében egy jótékonysági koncert megtartására kerül sor 2011. szeptember 10-én 19.00- és 21.00 óra közötti időben az újpesti Ady Endre Művelődési Központ színháztermében, melyen a 100 Tagú Cigányzenekar Kamarazenekara és meghívottaik lépnek fel! Az apropó sokunk szempontjából ismeretes! Bevételt kell teremteni, hogy önként vállalt tevékenységünket ne kelljen feladni! Nálunk most az a cél, hogy a 1045 Budapest Virág u. 24. sz. címen hátrányos helyzetű gyermekeknek fenntartott klubunkat megőrizzük, az elmaradt rezsiköltséget kifizessük! 2007. év márciusa óta üzemeltetünk itt egy oktatási központot is, ahol iskolarendszeren kívüli képzés keretében kb.100-150 fiatal hallgatta meg előadásainkat emberi jogi, drog-család-trauma, közigazgatás témakörökben. Mára már rendelkezünk egy törzsállománnyal, akiknek ha nem tudunk helyet biztosítani, akkor újra az aluljárókban fogják várni a "jószerencsét" és akár áldozatokká, akár elkövetőkké válhatnak, mert nem lesz akik törődjenek velük! Megkértem a 100 Tagú cigányzenekar főtitkárát -arra is tekintettel, hogy onnan is van 30 fő pártoló tagunk - , hogy segítsenek. ők ott lesznek! Vendégművészek is lesznek! Már csak annyi kell, hogy értő közönség is legyen, akik a jegyek megvásárlásával segítik a munkánkat is! Ebben kérem minden tisztelt barátom, kollégám, ismerősöm, civil társam segítségét! Reménykedve, hogy a cél nemes és számíthatok önökre tisztelettel várom visszajelzésüket! A jegyek 2011. augusztus 25-től megvásárolhatók az Ady-ban!

Csatolom a plakát tervünket!

üdvözlettel:

Dr. Horváth Ferenc
elnök

Roma Rendőrök Országos Egyesülete
Tel:06/70-283-11-79
web: //www.roma-police.hu

_____Vissza az oldal elejére_____